You are hereKlímabarát Ajánlások

Klímabarát Ajánlások


By admin - Posted on 23 december 2010


KLÍMABARÁT AJÁNLÁSOK

A KLÍMABARÁT TELEPÜLÉSEK RÉSZÉRE

Egyre gyakrabban felmerülő kérdés, hogy melyek a klímabarát települések jellegzetes tulajdonságai. Már korábban felmerült, hogy fogalmazzunk meg egy kritériumrendszert, amely erre a kérdésre kielégítő választ ad. Mivel még az egész program elején vagyunk, a kritérium-rendszer kidolgozása még korai. Ezért olyan ajánlásokat fogalmazunk meg, amelyek az érdeklődők számára segítséget nyújtanak abban, hogy megismerjék a klímabarát települések távlati céljait.

A jövőben Szövetségnek csak önkormányzatok lehetnek a rendes tagjai. Ezért elsősorban az önkormányzat számára fogalmazunk meg ajánlásokat. (A Szövetségnek van néhány egyéni tagjai és pártoló tagjai is lehetnek, de számukra nem dolgoztunk ki ajánlásokat, mivel ők már eleve ismerik céljainkat a későbbiek során csatlakozók pedig ezen ajánlások alapján megismerik azokat. )

I. Az önkormányzat számára megfogalmazott ajánlások:
Az alapszabályban rögzített feltételeken túl:
1) Javasoljuk, hogy készüljön minden évben egy éves terv a klímastratégiában elfogadott célok megvalósításáról.
2) Javasoljuk, hogy az Önkormányzat programjaiba és terveibe fokozatosan épüljenek be az éghajlatváltozás szempontjai (településfejlesztés, új beruházások, energiafelhasználás, közlekedés, építési szabályok, fényszennyezés…).
3) Javasoljuk, hogy az Önkormányzat lehetőségeihez mérten támogassa a klímakör tevékenységét (terem, rendezvények, a település vezetőinek személyes részvétel a kör programjain, anyagi támogatás...).
4) Javasoljuk, hogy a képviselő-testület évente legalább egyszer tűzze napirendre a klímaváltozás kérdését (éves tervek megvitatása, előző év eredményeinek értékelése, a klímaalap felhasználása, a Klímakör működése…).
5) A Szövetség legfontosabb célja a klímatudatosság erősítése, ezért azt javasoljuk, hogy a helyi sajtóban és a település honlapján a helyi lakosság kapjon folyamatosan tájékoztatást a klímaváltozással kapcsolatos helyi, országos és nemzetközi hírekről. (Ebben segít – többek között – a Klímabarát hírlevél, ahol a fontosabb hírek rendszeresen megjelennek.)
6) Javasoljuk, hogy a településen legyen évente legalább egy kiemelten a klímaváltozással foglalkozó program és ezen kívül minél több rendezvényen legyen szó erről is.
7) Javasoljuk, hogy az egyes rendezvényeknél legyen szempont a klímabarát rendezés is. (Pl.: élelmiszer fogyasztásánál, energiafelhasználásnál. Számolják ki minél több rendezvény kibocsátását és lehetőleg minél több helyen törekedjenek a kompenzálásra is. Ez lehet pl. a helyben felhasználásra kerülő klímaalap egyik forrása.)
8) Javasoljuk, hogy a „Klímabarát felhívás”- szellemében – amelyet 19 önkormányzat vezetője írt alá a Brit Nagykövetségen, s amely a http://klimabarat.hu/felhivas címen olvasható - a település villamos-, gáz- és hőenergia valamint víz fogyasztását folyamatosan kísérjék figyelemmel és évente készítsenek értékelést az ezen a téren elért változásokról.
9) Végül javasoljuk azt is, hogy a település vezetői törekedjenek arra, hogy saját életmódjukkal is példát mutassanak arra, hogy mit jelent a „klímabarát életmód”.

II. A klímakoordinátor
A koordinátor a klímabarát település polgármestere által felkért személy. (Lehet az egyik képviselő, az önkormányzat dolgozója és más személy is.) A koordinátor feladata, a sokirányú kapcsolatártás a Polgármester, az Önkormányzat, a klímakör és a Szövetség kö-zött.

Ajánlások a koordinátorok számára:
1) Folyamatosan tájékozódjanak az éghajlatváltozással kapcsolatos kérdésekről és a helyi szintű (hazai és külföldi) programokról.
2) Ezekről az eredményekről tájékoztassák a település vezetőit és lakóit. (A település honlapján, egy külön levelező listán, amelyet a kérdés iránt érdeklődő helyi lakosok kapnak meg és lehetőleg a helyi sajtóban is.)
3) Vegyenek részt a helyi klímakör rendezvényein és segítsék a kör tevékenységét.
4) Vegyenek részt a Szövetség rendezvényein (koordinátori találkozók, szakmai napok, konferenciák, közgyűlések…).
5) Rendszeresen olvassák a Klímabarát hírlevelet és ezt jutassák el minél több helyi lakoshoz.
6) Tartsák a kapcsolatot a többi klímabarát településsel és elsősorban a többi klímakoordinátorral.
7) Saját életmódjukkal mutassanak példát arra, hogy mit is jelent a „klímabarát életmód”.

III. A klímakör

A Klímakör léte és működése a „Klímabarát települések” program nagyon fontos eleme. A kitűzött célok megvalósításának akkor van esélye, ha minél több helyi lakost sikerül megnyerni ennek támogatásra. A Klímakör az éghajlatváltozással foglalkozó helyi lakosok társasága, amelynek célja a stratégia céljainak megvalósítása. A Klímakör – más civil szervezetkehez hasonlóan – saját maga dolgozza ki működési szabályait és választja meg vezetőit. A Klímakör együttműködik az Önkormányzattal a stratégia és az éves program kidolgozásában és ezek megvalósításában és folyamatosan kapcsolatot tart a Szövetséggel is.

Ajánlások a klímakörök részére:
1) Rendszeres tartsanak összejöveteleket, amelyek minden érdeklődő számára nyitottak.
2) 2) Ápoljanak jó kapcsolatot a helyi vezetőkkel. Ez nem jelenti azt, hogy a Klímakör ne fogalmazzon meg kritikát, ha a településen a klímacélokat sértő lépések történnek. Az ajánlás az, hogy ezt a kritikát az együttműködés kereteit megtartva juttassák kifejezésre. (Figyelembe véve, hogy a Szövetségnek az Önkormányzat a tagja és nem a Klímakör.)
3) A Klímakörök minden évben - az elfogadott vagy még készülő klímastratégiák és az Önkormányzat céljait is figyelembe véve - fogalmazzák meg saját céljaikat és ezt küldjék el A Szövetség címére is.
4) Az éghajlatváltozás várható hatásaira való felkészülés miatt különösen fontos, hogy erős közösségek alakuljanak ki a klímabarát településeken. Így minden közösséget erősítő program (kirándulások, filmek vetítése, sportrendezvények…) része a klímaprogramnak, ezért javasoljuk, hogy minél több „közösségerősítő” programot szervezzenek.
5) Próbáljanak meg saját forrásokat is bevonni a kör működésbe.
6) Tartsanak kapcsolatot a Klímakörök egymással.
7) A körök vezetői vagy egy-egy tagja vegyen részt a koordinátori találkozókon és az ott elhangzottakról tájékoztassa a kör tagjait.
8) A Klímakör tagjai rendszeresen olvassák a Klímabarát hírlevelet és írják is meg eredményeiket/tapasztalataikat ezen a fórumon mások számára.
9) Saját életmódjukkal mutassanak példát arra, hogy mit is jelent a „klímabarát életmód”.


IV. A klímabarát programok

Elsősorban a már megvalósult klímaprogramok lehetnek azok a „jellegzetes tulajdonságok”, amely alapján felismerhetők lesznek a „klímabarát települések”. (Ezért most ezek közül sorolunk fel néhányat. Ezek részletesebben megismerhetők a honlapon és a Hírlevél egyes számaiban.)

1) A klímatudatosság helyi szinten történő növelése (sajtó, programok, kiadványok segítségével…).
2) Az időjárási események folyamatos megfigyelése és ezek rögzítése (könyvtárban, iskolában,…, régi események gyűjtése).
3) Az élelmiszer önellátás támogatása (pl. helyi piac, iskolai tankert Hosszúhetény, Alsómocsolád).
4)Hőség és UV riadó terv kidolgozása és alkalmazása (Tatabánya, Pomáz, Hegyvidék)
5) Klímabarát üzletek kialakítása (Pilis).
6) A „rendkívüli időjárási jelenségekre” való felkészülés (pl. az áramszünetre való felkészülést Szekszárdon és árvíz, szárazság, Pomázon.).
7) A zöld-felületek védelme és ezek arányának növelése (Tatabánya- örökbefogadás program, faültetés sok helyen).
8) Komposztálás támogatása.
9) Iskolai klímaprogramok indítása, ezek támogatása.
10) A klímabarát közlekedés támogatása.
11) Az energiaellátásban a takarékosság és az alternatív energiaforrások használatának támogatása.
12) Zéró emisszió programhoz tartozó alternatívák és megoldások beépítése (pl.: Tatabánya, Szekszárd emisszió-csökkentő égéskatalizátor).

További javaslatokkal folyamatosan bővíthetők.

Budapest, 2010. december 4.

Antal Z. László
elnök

CsatolmányMéret
Klimabarat-Ajánlások-2010-1204.pdf41.9 KB