A világ helyzete 2009

A Worldwatch Institute által évről évre megjelentetett A világ helyzete című könyvsorozat idei, 2009. évi kötetének témája az éghajlatváltozás (címe: A világ helyzete 2009 – Úton egy felmelegedő világ felé). A könyvsorozatot hazánkban a Föld Napja Alapítvány adja ki. Úgy gondoljuk, hogy a könyv nagymértékben hozzájárulhat ahhoz, hogy az éghajlatváltozással kapcsolatos általános ismeretek, ill. az ehhez kapcsolódó legújabb kutatási eredmények széles körben ismertté válhassanak.
A kötet az éghajlatváltozással kapcsolatos általános ismeretek mellett, kitér a témával kapcsolatos egyéb témakörökre is, mint a mezőgazdaság, az energiaellátás, vagy az alkalmazkodás. A könyv egyik erénye, hogy az éghajlatváltozás témakörét igen sok oldalról, és számos összefüggésben mutatja be (külön kis tanulmányok formájában is). További pozitívuma a kötetnek, hogy számos naprakész adatot és információt tartalmaz, és nem hiányzik belőle A világ helyzete kötetekre jellemző, az előző évre vonatkozó áttekintés sem. Szintén egy értékes része a kötetnek a végén található Éghajlatváltozási útmutató, ill. fogalomtár is.

Persze akad néhány negatív tapasztalat is. Amit a könyvben szereplő tanulmányok nagy részénél problémának érzünk, hogy sok esetben egyáltalán nem merül fel a gondolat, miszerint az éghajlatváltozás okai valahol a jelenlegi társadalmi-gazdasági rendszerben keresendők. Így aztán a könyvben szereplő legtöbb megoldási javaslat is a jelenlegi társadalmi-gazdasági keretek között kerülnek felvázolásra, s csak itt-ott találkozhatunk olyan szövegrésszel, amely a rendszer megváltoztatásának kérdésével foglalkozik (pl. A globális gazdaság lényegében serkenti az éghajlatváltozást, és a gazdasági stratégiákat felül kell vizsgálni, ha az éghajlatot valaha is stabilizálni akarjuk (28. oldal)). Pedig a kötetben többször is előjön a gondolat, hogy a különböző egyezmények, célkitűzések, intézkedések, stb. ellenére nem sikerült csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátásának mennyiségét (De hiába a folyamatos diplomáciai erőfeszítés és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére szánt kereskedelem erősödése, az üvegházhatású gázok kibocsátása jelentősen növekedett – és az utóbbi években gyorsuló ütemben. (215. oldal) Ahogyan az ember által előidézett éghajlatváltozás mindenütt egyre érezhetőbbé válik, az emberek belefáradnak abba, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére tett ígéretek mellesleg nem teljesülnek. (234. oldal))1
Úgy véljük, hogy – mert talán egyesek túlságosan durvának találnák – nem kerülnek kimondásra bizonyos, a megoldáshoz – véleményünk szerint – elengedhetetlen gondolatok. Talán úgy is megfogalmazhatnánk, hogy a könyv a probléma súlyosságához képest nem elég radikális. Például, a kötet külön fejezetben foglalkozik az energiaellátás kérdésével, amelyben az üvegházhatású gázok kibocsátásának a mennyisége a kulcskérdés. Ebben szinte mindvégig arról van szó, hogy milyen intézkedésekkel, módszerekkel, műszaki megoldásokkal lehetne az emberiség energiaszükségletét kielégíteni úgy, hogy ne vagy csak minimális legyen az üvegházhatású gázok kibocsátása. Ugyanakkor fel sem merül a kérdés, hogy – függetlenül attól, hogy milyen forrásból, ill. milyen tiszta technológia által jutunk hozzá – szükségünk van-e annyi energiára, amennyit használunk, ill. hogy jár-e ennyi az emberiségnek. Jól mutatja ezt a következő idézet: Az emberek tulajdonképpen nem magára a szénből előállított energiára vágynak, hanem pusztán energiára, akár a villanyt akarják felkapcsolni, akár az autójukat beindítani. (234. oldal) A könyvben sehol sem merül fel a kérdés, hogy jár-e az embereknek a villany vagy az autó, ill. hogy jár-e ekkora mértékben.
Ami viszont mindenképpen egy pozitívuma a kötetnek, hogy többször is egyértelműen kimondásra kerül, hogy baj van, és ha nem cselekszünk, beláthatatlan következményekkel kell számolnunk:…ha a világ nem kezd cselekedni idejekorán és megfelelő mértékben, az éghajlatváltozás hatásai rendkívül károsak lehetnek, és túlléphetik alkalmazkodóképességünk határát. (10. oldal) Anélkül, hogy a nagy nyilvánosság előtt erőteljesen megkongatnánk a vészharangot, ez a belátás nem fog hamar kialakulni az emberekben – lehet, hogy már csak akkor, amikor a hatások igen súlyosak lesznek, és a folyamatot egyre nehezebb lesz megállítani. Ha ilyen lesz a jövő, a világnak szembe kell néznie a múltbeli tétlenség valóságos, kiszámíthatatlan és hosszú távú következményeivel, és sóvárogva kell gondolnia az elvesztegetett lehetőségekre. (216. oldal)
A kötet végén aztán elhangzik a mondat, ami jól összefoglalja az éghajlatváltozással összefüggő problémahalmazt, ill. annak megoldásának lehetséges módját: Olyan probléma elé állítottuk önmagunkat, amelyet csak úgy tudunk megoldani, ha az életmód és a közös célért való együttműködés új módjait tanuljuk meg. (232. oldal)

Leidinger Dániel, geográfus
MTA Szociológiai Kutató intézet
Éghajlatváltozás Kutatóműhely