You are hereA Klímabarát Települések Szövetségének céljai 2010-ben
A Klímabarát Települések Szövetségének céljai 2010-ben
A Klímabarát Települések Szövetségének céljai 2010-ben
1.) A taglétszám bővítése
2009-ben megerősödött a Szövetség. Már van szakmai és gyakorlati hátterünk és már fel tudunk mutatni olyan eredményeket, amelyek alapján az érdeklődők láthatják, hogy érdemes a Szövetséghez csatlakozni. Ezért ebben az évben a legfontosabb cél a további települések és közösségek megnyerése, a taglétszám bővítése. Részben azért, hogy a Szövetség annyira megerősödjön, hogy a települések közös klímaérdekeit is képviselni tudja, részben pedig azért anyagilag is jobban meglapozzuk a Szövetség működését és új programokat is el tudjunk indítani.
A bővüléshez a koordinátorok segítségét is kérem. Gyűjtsük egybe mindazokat a programokat, amelyeket eddig az egyes településeken már kidolgoztak és ki is próbáltak. Ezeket az újonnan csatlakozó települések és közösségek már készen átvehetnek tőlünk. Néhány példa arra, hogy mire gondolok. Több program vált működőképessé az elmúlt években, de most csak egyet-egyet emelek ki az egyes településekről:
a.) Hosszúhetényben újból működik az iskolában tankert,
b.) Pomázon elkészült a vizes stratégia,
c.) Tatabányán már működik a NOCO – JOCO – egy kibocsátást mérő és kompenzálásra lehetőséget kínáló - program,
d.) Pilisen pedig kialakult klímabarát üzletek hálózata,
e.) Hegyvidéken - egy saját UV mérő készülék adatai alapján küldenek sms-en figyelmeztetést az ott lakóknak, ha egészségre veszélyes már az UV sugárzás mértéke.
Ezekből, s a többi hasonló program alapján, állítunk össze egy listát, s ezt is megmutatjuk majd érdeklődő településeknek, közösségeknek.
A novemberben megjelent 8 oldalas Kiadványunk elsődleges célja, hogy akik hallottak vagy érdeklődnek a program iránt, azok minél jobban megismerhessék a céljainkat. Arra kérek mindenkit, hogy ezt a kiadványt személyesen adja át polgármestereknek, önkormányzati kép-viselőknek és helyi közösségek vezetőinek. A Szövetség vezetői TV-ben (pl.:ESTE), és rádió műsorokban (Pl.: Kossuth – 180 perc) egyre több lehetőséget kapnak, amelyek szintén segítenek abban, hogy a Szövetség egyre ismertebbé váljon. Ebben az évben a sajtóval való kapcsolatunkat is erősíteni fogjuk
De nemcsak bővítésre gondolunk, hanem a tartalmi munkára is. Kritériumrendszert dolgozunk ki ebben az évben, amelyben rögzítjük a „klímabarát település” név használatának feltételeit. (Ezt az őszi közgyűlésen tudjuk majd megvitatni és elfogadni.) A bővülési szándéknak tehát vannak minőségi kritériumai is. Legyen egy település számára presztízs, hogy tagja a Szövetségnek!
Keszthely és Gyenesdiás – ahol a múlt héten jártunk Leidinger Dániellel - már jelezte belépési szándékát. Váccal aktív a kapcsolat, s város belépésére számítunk. Ezen kívül már az év elején felkeressük azokat a településeket, akik 2008-ban a Felhívást aláírták, s azokat is, amelyekkel már korábban volt kapcsolatunk.
2.) A klímatudatosság erősítése
A Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégiában 3 kiemelt cél szerepel: a kibocsátás csökkentése, alkalmazkodás és a klímatudatosság növelése. Mi azt gondoljuk, hogy 1. helyre kell tenni a klímatudatosságot.
Az éghajlatváltozás, az energiahiány és a gazdasági válság egyaránt olyan kritikus helyzethez vezethet, amihez alkalmazkodnunk kell, amire fel kell készülni. A Szövetségnek e felkészülés segítése az egyik fontos célja. A klímatudatosság növekedése nélkül ezen a téren se lehet érdemi eredményeket elérni, ezért is kerül ez az első helyre. Erre is több lehetőségünk van:
a.) November végére az őszi választások után az új polgármestereket és képviselőket is szeretnénk megnyerni a program folytatására. Meg kell találni velük is az együttműködés lehetőségeit. A novemberi konferenciára és a Nyílt Tér Hétre is meghívjuk majd őket.
b.) Klímatudatosság növelésnek fontos része a Klímabarát felhívás – amelyet 2008-ban a Brit Nagykövetségen fogadtunk el – újraélesztése is. Az egész városra, falura vonatkozó adatok összegyűjtése nem járt sikerrel, ezért legalább az önkormányzat épületének adatait szeretnék összegyűjteni, s a kibocsátást kiszámítani. Ma már több ilyen számítási módszer hozzáférhető (a tatabányai NOCO2, a Co2ntra és más kalkulátora) A KÖVET, Hetesi Zsolt és munkatársai és mások is kidolgoztak már olyan alternatívákat, amelyek használatával az önkormányzatok épületében a kibocsátás (egyben a kiadás) csökkentésre is lehetőség van.
c.) „A hülyeség kora” filmben volt egy jelent, ahol egy angol család számolta a saját kibocsátását. Arra kérek minden koordinátort és klímakör tagot, hogy számolják ki, családonként és közösen is a kibocsátásukat. Ezek után kezdjenek el közösen gondolkodni azon, hogyan tudnák a kibocsátást csökkenteni, hogyan tudnak egymásnak ötleteket adni.
d.) Magyarországon leginkább nyárra jelennek meg az éghajlatváltozás hatásai: hőhullámok, aszály, kullancs veszély és más rendkívüli helyzetek. A nyárra való felkészítés nagyon fontos, minél több szituációra készítsük fel az embereket. Erről majd részletesebben is fogunk beszélni a koordinátori megbeszéléseken.
3.) Közös program Sólyom Lászlóval
Jövő héten Leidinger Dániellel közösen megyünk Sólyom László titkárához. Keressük az együttműködés konkrét lehetőségeit. Erről tájékoztatni fogom a Szövetség tagjait, amikor már kialakultak az együttműködés tényleges formái.
4.) Nyári tábor
Jávor Ferenc, egyesületünk titkára, bemutatta Tóth Lórándot, aki a Nemzetvédelmi Egyetem Túlélés tanszékvezető tanára volt. Tóth Lóránd kidolgozott egy tematikát, amit egy nyári táborban mindenki számára meghirdet. Ez a túlélő tábor idén július 8 - 18 között szervezik meg. Ha van erre igény, akkor kidolgoznak számunkra egy éghajlatváltozáshoz kapcsolódó programot. A tábor ára rendkívül kedvező: az egy hetes tábor kb. 20 ezer Ft. Tóth Lóránd szívesen elmegy minden településre és tart egy vagy több előadást is ebben a témakörben. Ezen a honlapon lehet a programról többet megtudni: www.ujgen.hu. Javaslom, hogy hívjuk meg minél több helyre (iskolák felső tagozata, középiskolák, lakossági programok…), hiszen nagyon fontos az, amit tőle meg lehet tanulni. Egy közös tábor pedig sokat segíthet a települések és az egymás közötti személyes kapcsotok erősítésében. Ezért javaslom, hogy erre minél többen menjünk el.
5.) Források bővítése
A Szövetség még nem tud pályázni, de a klímabarát településeken keresztül a civil szervezetekkel együtt tudunk közösen pályázni. A Zöld forrás egy jó lehetőség. Javaslom, hogy minél többen adjuk be a pályázatot.
Az Intézet részt vesz egy NKTH pályázatban, amelynek része a klímatudatosság vizsgálata és az extrém helyzetekre való társadalmi felkészülés elemzése is.
Az éghajlatváltozás és a társadalmi rugalmasság vizsgálatára az MTA Politikatudományi Intézetével közösen egy nemzetközi konzorciumot szervezünk és egy uniós pályázatot készítünk elő.
6.) Az eddigi programok folytatása
a.) Minden hónap utolsó szerdáján az MTA központi épületében - a könyvtárában - lesznek a rendszeres koordinátori megbeszélések. A következő február 24-én lesz a 14 órakor.
b.) A Klímabarát hírlevelet továbbra is kiadjuk. Nem minden hónapban, hanem amikor már egy számra való írás összegyűlik.
c.) Az idén tartunk még egy közgyűlést a választások után.
d.) Idén is megszervezzük a klímabarát konferenciát. Egy olyan konferenciára gondolok, ahol a lehető legtöbb „klímabarát” ötletet a gyakorlatban is használjuk és bemutatjuk. Lehet, hogy ezt összekapcsoljuk a közgyűléssel.
7.) Közös programok
Javaslom, hogy az egyes településeken a programjainknak legyen közös része. Például a kalkulátor használata, közvilágítás korlátozása, nylon zacskó mellőzése vagy más hasonló program, amely a „klímabarát települések” egyik jellegzetessége lehet. Ezt is a koordinátori megbeszéléseken beszéljük meg majd részletesen.
Költségvetés
Az éves költségvetést ezekhez a pontokhoz kapcsolódóan állítottuk össze. A bevételeknél számítunk a tagdíjak növekedésére és az egyéb bevételek (pályázati források, támogatások…) növekedésre is. A kiadások jelentős részét felemésztik a működési költségek. Ezen kívül az utazási költségekre terveztünk egy nagyobb összeget, hiszen a bővítéshez hozzátartozik a városok és a falvak felkeresése is.
Az éves tervek időrendben
a.) Koordinátori megbeszélések minden hónap utolsó szerdáján. Az első február 24-én.
b.) A Hírlevél kiadása. Alkalmanként, de legalább kéthavonta. Az első szám februárban jelenik meg.
c.) Nyári tábor július 10 és 18 között egy hét.
d.) Közgyűlés október/november
e.) A Klímabarát települések 4. konferenciája október/november
f.) A „Nyílt Tér Hét” megrendezése – november utolsó hetében
Bízom benne, hogy ebben az évben növekedni fog a Klímabarát települések száma és abban is, hogy egyre jobban fel tudunk készülni a várható változásokra.
Kérem, hogy az ez évi tervet és az ehhez kapcsolódó költségvetést vitassuk meg és ezt követően közgyűlés fogadja el.
Budapest, 2010. január 28.
Antal Z. László
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges



