You are here„Nyílt Tér Hét” a Klímabarát településeken

„Nyílt Tér Hét” a Klímabarát településeken


By admin - Posted on 16 február 2010

„Nyílt Tér Hét” a Klímabarát településeken

A Klímabarát Települések Szövetsége, a Védegylettel való együttműködés keretében a Szövetséghez tartozó 11 településen és a Wekerle telepen 2009 szeptemberében meghirdette a „Nyílt tér hét” elnevezésű programot. A Szövetség célja az volt, hogy minél több emberhez jusson el a klímabarát gondolat, a helyi szintű cselekvés lehetőségének híre és az, hogy a helyi vezetők és a lakosság között jöjjön létre egy fórum, ahol az éghajlatváltozásról és annak következményeiről kötetlenül lehet beszélni. A felhívásra 7 település és a Wekerle telep jelentkezett, ahol a programok november második felében meg is valósultak.

A programok az NCA és az Európai Unió támogatásával valósultak meg.

A programokat meghirdetése érdekében egységes plakátok készültek, amelyekre a helyi szervezők az egyes helyszíneken írták fel a konkrét helyi programokat. A helyi szervezők a települések koordinátorai voltak, akik rengeteget dolgoztak azért, hogy ez a program megvalósulhasson.

A számos helyi program mellett a „Hülyeség kora” című film (amelyet a Védegylet szinkronizált változatban, több példányban átadott a Szövetségnek) volt ennek a rendezvénysorozatnak az újdonsága és vonzereje. A filmet néhol több helyszínen is levetítették és több mint 2.500 ember nézte meg az alatt az egy hét alatt.

Az elért eredmények:

1.) Sikerült döntéshozókat bevonni az előkészítésbe és a lebonyolításba. Négy helyszínen maga a polgármester (illetve a helyettese) aktívan részt vett a programban. (Albertirsa, Hegyvidék, Pilis és Küngös) Ez mindenképpen növelte a rendezvény jelentőségét a többi résztvevő szemében. Pomázon az illetékes önkormányzati bizottság vezetője nyitotta meg a rendezvényt, ami szintén hozzájárult a lakosság és a döntéshozók közötti kapcsolata erősítéséhez.

Tatabányán és Szekszárdon megszerveztek egy vetítést az önkormányzati képviselők és dolgozók részére. A kezdeményezés újszerűségének és a rövid határidővel való előkészítésnek tudható be, hogy a helyi vezetők közül kevesen jöttek el. A programról értesültek, a film eljutott hozzájuk, így remélhető, hogy a programban megfogalmazott helyi cselekvést hangsúlyozó gondolatokkal nemcsak megismerkednek, hanem a későbbi döntéseikre is hatással lesz. (Pl. a helyi klímakörökkel való aktívabb együttműködés).

2.) Kulcsfontosságú a felnövekvő generáció tájékoztatása, ezért a program egyik fontos eredménye, hogy sok vetítésre az iskolákban került sor. Ennek köszönhetően pedagógusok és tanulók (több mint 2 ezren) ismerkedtek meg jobban az ökológia válság súlyosságával. Az iskolákban több helyen is ezt követően órai megbeszélésekre került sor.

3.) A hét jó lehetőséget kínált a klímabarát program széleskörű hirdetésére (plakátok, sajtó) és s az egyes településeken több emberhez ekkor jutott el a program híre.

4.) Pilisen és Küngösön az élelmiszer önrendelkezés is fontos része volt a programnak. Küngösön egy előadás is elhangzott e témakörben és mind a két helyen volt helyi kóstoló is. Albertirsán és Wekerle telepen a film utáni beszélgetések különösen jól sikerültek.

5.) Az átalakuló városok koncepciója a közösségi rendezvényeken érvényesült, ahol az összegyúlt érdeklődök kötetlen formában cserélhették ki gondolatikat és mondhatták el, hogy ők milyen lehetőségeket látnak arra, hogy tegyenek valamit. Valóban elkezdett működni egy „nyílt tér” ahol mindenki szót kaphatott egy a lakóhelyét és családját is érintő fontos kérdésben.

6.) Az EU szempontjából azért volt fontos a rendezvény, mert több helyszínen is a sokan megismerték az éghajlatváltozással kapcsolatos legújabb híreket és felerősítette a közös tenniakarás érzését. Mindez erősíti azt az uniós törekvést, hogy az önkormányzatok és helyi közösségek is kapcsolódjanak be a klímacélok megvalósításába. A klímabarát települések számára közvetlenül érzékelhetővé vált, hogy az EU kiemelt fontossággal foglalkozik az éghajlatváltozás kérdéseivel, amit (a klímakonferencia európai helyszínén túlmenően) a pályázatok kiírásával is támogat.

Az események összefoglaló értékelése

1.) A pályázat elindított valamit, amit érdemes lenne folytatni. A kitűzött célok részben teljesültek, a komoly előkészületek ellenére kevesebben jöttek el, mint amennyire számítottunk. Az egyes települések között pedig nagy különbségek voltak. Tatabányán és Szekszárdon közel ezer – ezer ember nézte meg a filmet. Pomázon és a Hegyvidéken pedig mindössze 20-30 ember érdekelt a meghirdetett program.

2.) A program előkészítése, lebonyolítása és az adminisztrációs feladatok nagyon sok időt és energiát felemésztettek, ami miatt más tartalmi munkát háttérbe kellett szorítani.

Folytatás lehetősége

A filmek vetítése és a beszélgetések folytatódni fognak a klímabarát településeken. A klímakörök vezetőivel az értékelést követőn beszélünk még arról, hogy a tapasztalatok birtokában 2010-ben is szervezzünk egy hasonló hetet.


Antal Z. László