Gyökér Róbert: A számok fogságában

Gyökér Róbert: A számok fogságában

A kubai egyenlet megoldása

A modern kor embere a számok bűvöletében él. A tudományos megismerés talaján fogant egyenletekkel igyekszik az őt körülvevő világot mind jobban birtokba venni, félelmeinek, jövőre irányuló várakozásainak, de gyakran életmódjával összhangban fejlődő politikai meggyőződéseinek is hiteles formát kölcsönözni. A számszerűsített adatokból építkező védművek mögött azonban a bizonytalanság otthonai rejtőzködnek. Az egyes képletek önkényesen kijelölt változói csupán részigazságokat, rosszabb esetben akár még azokat sem tartalmaznak.

A statisztikai számadatok igazságértékét a domináns geopolitikai narratívák határozzák meg, melyeknek olyan nemzetközi intézmények kimutatásai kölcsönöznek tekintélyt, mint az ENSZ, az UNESCO vagy az IMF által kibocsátott éves jelentések. Az általuk megfogalmazott kritériumok és a közzétett adatok közötti viszony azonban elgondolkodtató. A magas GDP – jelen összefüggésrendszeren belül – mindenképp egy ország fejlettségének, civilizáltságának a mértékét jelzi, mely az adott ország lehetőségeit, mozgáspályáját is kijelöli jövője tekintetében. Azonban ha például Kuba adatait vizsgáljuk, akkor azt tapasztaljuk, hogy az ország meglehetősen rosszul teljesít a GDP terén (9700$) az Egyesült Államokhoz (46900$), de még Magyarországhoz (18800$) viszonyítva is. Jogosan várhatnánk, hogy ennek tükrében más mutatók majd romlani fognak, hisz a kisebb nemzeti jövedelem leszűkíti a mozgásteret és kevesebb beruházást tesz lehetővé. Várakozásaink azonban ezúttal elmaradnak. Kubában a várható élettartam értéke például a két fent említett ország között helyezkedik el (USA 78,1; Kuba 75,1; Magyarország 73,4), a gyermekhalandóság pedig mindkét országnál alacsonyabb arányt mutat (Magyarország 7,86; USA 6,2; Kuba 5,82). Sőt, ha a munkanélküliség (Magyarország 11%; USA 9,4%; Kuba 1,6%), vagy a széndioxid-kibocsátás (USA 23, 1%; Magyarország 0,2%; Kuba 0,1%) adatait vizsgáljuk, akkor még drasztikusabb különbségeket fedezhetünk fel

A számokba fojtott valóság sok mindenről hallgat. Nem tudjuk meg belőle, hogy a szovjet blokk összeomlását követően Kuba gazdasága valóságos mélyrepülésbe kezdett, miután elvesztette piacainak közel 80%-át, illetve olajellátásának a felét. Sem azt, hogy a hirtelen kialakult krízist az Egyesült Államok 1992-ben bevezetett embargója csak tovább súlyosbította. A számokból továbbá arra sem derül fény, hogy a politikai „akaratnak” közösségi összefogással párosulva végül is sikerült leküzdenie a válságot - különösebb áldozatok nélkül (a 90-es évek közepén Észak-Koreában kitört éhínségnek közel 3 millió halottja volt), és a mezőgazdaság átszervezése, az oktatás decentralizálása és a közlekedés átalakítása segítségével egy olyan társadalmi modellt hozott létre, melynek világszerte követendő példává kellene válnia. Faith Morgan dokumentarista eszközökkel leforgatott filmje, A közösség ereje (2007), ezeknek a háttérkörülményeknek a megismerésére ad lehetőséget.

A 90-es évek elején, a Szovjetunióban megindult bomlási folyamatok a szocialista blokk nyújtotta védőernyő megszűnését is jelentették egyben. A „baráti” áron felszámolt kőolaj importján nyugvó kubai gazdaságnak váratlanul óriási és tartós hiánnyal kellett szembesülnie az energiahordozók terén. A válsághelyzet szinte az élet valamennyi területére továbbgyűrűzött, megbénítva az üzemanyag-ellátást és vele együtt a közlekedést, az áramszolgáltatást, az élelmiszer- és gyógyszerellátást. Kubában váratlanul beköszöntött a fosszilis energiák virágkorának a vége, az ország lakosai pedig egyfajta laboratóriumi kísérlet keretei között találták magukat, ahol a tét a túlélés volt. A kormány által tett lépések – a lakosság együttműködésével összhangban – kisléptékű megoldásokkal igyekeztek választ adni a kialakult helyzetre. A városokban mezőgazdasági mozgalom indult, tetőkertek jöttek létre, a rurális területeken élő közösségeken belül pedig megindult a trénerképzés az elfeledett mezőgazdasági tudás felelevenítése érdekében. A kormány ingyenes földosztásba kezdett, elősegítve ezáltal a helyi gazdaságok újjászerveződését és megerősödését. A közösségek ismét felfedezték a szomszédság érzését és megindult közöttük a cserekereskedelem. A gazdálkodásban visszatértek az igavonó állatok és a szerves trágya használatára, mellyel néhány év alatt sikerült helyreállítaniuk a talaj megromlott egészségi állapotát. Előtérbe került a biogazdálkodás kérdése, valamint az alternatív energiaforrások (szél-, víz-, napenergia) használatának elősegítése. Az oktatás decentralizálásával sikerült megőrizniük az oktatási rendszer magas színvonalát, a közlekedés átszervezése pedig egy sokkal egészségesebb és környezetbarátabb életmód kialakítását segítette elő.

A kommunizmus győzelmének vagy a kapitalizmus bukásának története? Faith Morgan filmje nem bocsátkozik értékítéletek megfogalmazásába. Szándéka csupán az, hogy felhívja a figyelmet a jövőre irányuló számítgatások hiábavalóságára. Ugyanis bárhogy is mérlegelik az előrejelzések a fennálló kőolaj- és földgázkészletek nagyságát, a lehetséges lelőhelyek kiterjedését és kiaknázhatóságát, a jövő biztos és elkerülhetetlen: ezek az energiahordozók egyszer elfogynak. A jelen kihívása ezért sokkal inkább abban áll, hogy miként készülünk fel az azt követő időszakra és milyen lépéseket teszünk életmódunk újragondolása érdekében.