Feiler József: Az éghajlatváltozással kapcsolatos teendőink

V.2. AZ ÉGHAJLATVÁLTOZÁSSAL KAPCSOLATOS TEENDŐINK

Részlet Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának beszámolójából.
az V.2. fejezet szerzője: Feiler József

A JNOI munkájában mind a környezet, mind a jövő generációk védelme miatt kiemelt fontosságú a klímaváltozás kérdése. Ez alapvetően két munkaterületet jelent: az üvegházhatású gázkibocsátások csökkentését és az elkerülhetetlen klímaváltozáshoz való alkalmazkodást.

Globális szakpolitikai konszenzus van arról, hogy ha el akarjuk kerülni a veszélyes éghajlatváltozás nagyfokú kockázatát, akkor a globális átlaghőmérsékletnek a század végéig az iparosodás előtti szinthez képest legfeljebb 2ºC-kal szabad emelkednie. Az Európai Uniói deklarált célja is az átlaghőmérséklet-változás 2ºC-ban való maximálása és az üvegházhatású gázok kibocsátásának 80-95%-kal való csökkentése 2050-re az 1990-es szinthez képest. Magyarországnak, ugyanúgy, mint minden fejlett országnak, végre kellene hajtania a gazdaság elkerülhetetlen átalakítását, amelyhez – a megszokott politikai gyakorlattól eltérően – hosszú távú tervezés szükséges. A tervezés nem csak a politikai döntéshozók, hanem a hosszú távú gazdasági befektetésben érdekelt gazdasági szereplők és maguk az állampolgárok számára is fontos.

Magyarországon az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás terén is nagy kihívások várhatók. Ezek közül kiemelt probléma a biológiai sokféleség, a felszíni és felszín alatti vízbázisok megőrzése és fenntartható módon való kezelése, valamint a mezőgazdaság olyan módon történő fejlesztése, hogy az extenzív és helyi gazdálkodás, valamint a mezőgazdaságból élő helyi közösségek ellenálló képessége megnövekedjék a változó és szélsőségesebbé váló időjárás ellenére is.

Az éghajlatváltozással kapcsolatos szempontokat a JNOI munkájában figyelembe vettük a természetvédelemmel kapcsolatos kérdések (pl. erdészeti tárgyú jogszabályokkal kapcsolatos munka), energetikai vonatkozású kérdések (pl. erőművekkel kapcsolatos állásfoglalás) vizsgálata, a zöld költségvetés szorgalmazása, valamint a helyi közösségek erősítését célzó munka során is. Az ügyintézésbe horizontálisan beépülő elemek mellett a klímaváltozással kapcsolatos munka néhány elemét itt részletesebben is kiemeljük.

V.2.1. A Nemzeti Éghajlatváltozási Program véleményezése
2009 első félévében a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) elkészítette és egyeztetésre küldte a Nemzeti Éghajlatváltozási Program tervezetét. A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa a tervezetet véleményezte és a tervezet kapcsán lefolytatott stratégiai hatásvizsgálatban is részt vett. A véleményezett tervezetben a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa alapvető hiányosságokat látott, mivel az legfőképp a kormányzat már meglévő, eredetileg más célú, de bizonyos szempontból klíma vonatkozású tevékenységeinek felsorolását adja, és csak minimálisan foglalkozik a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia célzott, érdemi végrehajtásával.

V.2.2. Nemzetközi éghajlatpolitikai folyamatok
2007-ben az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény Részes Feleinek 13. Konferenciáján valamint a Kiotói Jegyzőkönyv Részes Feleinek 3. Találkozóján elfogadták az ún. „Bali Akciótervet”. Ez célul tűzte ki, hogy 2009 decemberéig megállapodás szülessék arról, hogy milyen éghajlatváltozási rendszer fog működni az ENSZ égisze alatt 2012 után, miután véget ér a Kiotói Jegyzőkönyv első vállalási időszaka. A Bali Akciótervet öt pont köré építették fel: közös szemlélet, kibocsátás-csökkentés és -mérséklés, alkalmazkodás az éghajlatváltozás hatásaihoz, finanszírozási, valamint technológiai kérdések.
A Kiotói Jegyzőkönyv 2012 utáni, második kibocsátás-csökkentési vállalási időszakának valamint az Egyezménynek nagy kihívása az, hogy az Egyesült Államok egyelőre nem mutat hajlandóságot arra, hogy csatlakozzék a Kiotói Jegyzőkönyvhöz, a fejlődő országok pedig, nemzeti szuverenitásukra hivatkozva, nem kívánják engedélyezni, hogy külső szakértők ellenőrizzék saját forrásból támogatott éghajlatvédelmi intézkedéseiket. Mivel az USA nem hajlandó „Kiotóban gondolkodni”, a fejlődő világ pedig nem hajlandó „Kiotótól elszakadni”, Koppenhágában – mint arra már korábban utaltunk – két síkon folytak a kibocsátás-csökkentési tárgyalások, egyrészt a Jegyzőkönyv alatt, másrészt pedig az Egyezmény alatt.

V.2.3. A 2050-es kibocsátás csökkentési cél és az átmenet stratégiájának meghatározása
A nemzetközi kibocsátás-csökkentéssel kapcsolatos, a 2020-as időhorizontra koncentráló tárgyalási folyamat mellett a klímapolitika legfőbb célja, hogy a globális felmelegedés az évszázad végéig ne haladja meg az ipari forradalom előtti szinthez képest mért 2C-os többletet. Ennek a célnak az eléréséhez ambiciózus kibocsátás-csökkentés szükséges: 2050-re az üvegházhatású gázok kibocsátását globálisan az 1990-es szint felére kell visszaszorítani. A fejlett ipari országok – köztünk hazánk – számára ez 80-95%-os kibocsátás-csökkentést jelent. Ez a hosszú távú cél alapvető társadalmi-gazdasági szerkezetváltást kíván meg. Míg a rövidebb távú célok sok esetben teljesíthetők lennének a jelenlegi gazdasági-társadalmi struktúrákban is (hazánk esetében akár költséghatékony megoldásokkal), a gazdaság és társadalom dekarbonizációjához nem elég 2020 után elkezdeni az alapvető struktúraváltást igénylő változásokat.
A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa által kitűzött feladat, hogy több éven át tartó, folyamatos dialógust kezdeményezzen arról, hogy milyen körülményeket fog biztosítani a klímaváltozás korlátozása 2050-re, ennek meghatározása után pedig segítse a 2050-es célállapothoz vezető forgatókönyvek kidolgozását. A forgatókönyvek kidolgozása széleskörű szakértői és társadalmi részvételt igényel, hisz főképp az energiatermelés és közlekedés jövőképe, az alacsony szénforgalmú gazdaság elérése számos vitatott kérdést vet fel.

A projekt részeként meghatároztuk az ország 2000 és 2049 közötti „karbon-költségvetését”: azaz az ötven év alatt kibocsátható üvegházhatású gáz mennyiséget, a globális célokból és a globális kibocsátási „költségvetésből” levezetve. Sajnálatos módon ezen ötven éves időszak első nyolc évében hazánk felhasználta már ennek a költségvetésnek mintegy a negyedét. A kibocsátási költségvetéssel kapcsolatos határokról a jelentős kibocsátással rendelkező vállalatok, valamint a környezetvédelmi és szociális területen dolgozó társadalmi szervezetek képviselőivel megbeszélést folytattunk.

A klímaprogram céljai és feladatai összhangban vannak a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács klímatörvény tervezetében lefektetett hosszú távú kibocsátás-csökkentési célokkal, és a tervek szerint hozzájárulnak a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia törvény által előírt felülvizsgálatához.
Külön kihívás, de projektünk fontosságát még inkább aláhúzza, hogy szakértők szerint a kőolaj kitermelés csúcsa (azaz az a pont, amikor a kereslet meghaladja a kínálatot) 2020 előtt bekövetkezik. A kőolaj csúcsra való felkészülés a közlekedés terén a klímapolitikai céloknál is komolyabb feladatot jelent, hiszen az infrastruktúra átállása legalább egy évtizedes folyamat.

A Nemzetközi Energia Ügynökség 2009. energiapolitikai kitekintése szerint globális és hiteles klímapolitika bevezetése esetén – amely racionális gondolkodás esetén elkerülhetetlen – a földgáz kitermelés csúcsának az esélye is megjelenik 2025 körül. A kőolaj csúcs ugyanis tovább növeli a keresletet a földgáz iránt, hisz az a kőolaj elsődleges helyettesítője. A földgáz magas ára és a kitermelés esetleges közeli csúcsa a lakossági fűtési jelenlegi módjának a fenntarthatatlanságára hívja fel a figyelmet: jelenleg a magyar lakosság több mint 80%-a használ földgázt fűtési célra. Az épület szektor energiaigényének radikális csökkentése így nem egy négy évtizedre széthúzható feladat, hanem olyan, amit másfél évtized alatt kell megoldani.

A jelentés teljes szövege (292 oldal) megtalálható a csatolt fájlban.