You are hereKajner Péter: A fenntarthatóság előörsei

Kajner Péter: A fenntarthatóság előörsei


A fenntarthatóság előörsei: konferencia és épülő hálózat

„A fenntarthatóság előőrsei” a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa irodájának (JNOI) programja. A program célja, hogy olyan közösségi kezdeményezéseket mutasson be a társadalom számára, melyek elkötelezettek a komplex – környezeti, gazdasági, társadalmi – értelemben vett fenntartható fejlődés mellett, azt a maguk lakóhelyén megvalósítani igyekeznek, jó példaként szolgálhatnak más hasonló kezdeményezések és a társadalom egésze számára, valamint a JNOI eszközeivel segítse e kezdeményezések hálózatának kialakulását. (A program során támogatott szervezetek, egyenként és összességükben teljes önállósággal, a maguk nevében járnak el, működnek és nyilatkoznak.)

2010. május 17-18-án több mint 200 fő részvételével, „A fenntarthatóság előőrsei – Közösségi kezdeményezések a tájkímélő helyi gazdaság erősítésére Magyarországon” címmel tanácskozás zajlott Budapesten. A konferenciát a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának irodája, az ELTE Közös Örökségünk Kutatóműhely és az Új Reformkor Program szervezte, a Norvég Finanszírozási Mechanizmus (Norway Grants) anyagi támogatásával, médiatámogatója pedig a Magyar Vidék Televízió (MVTV) volt. A résztvevők közel 150 különböző szervezetet – érdekképviseleteket, települési önkormányzatokat, egyetemeket, kutatóműhelyeket, kormányzati, gazdasági, civil szervezeteket, és a sajtót képviselték vagy magánszemélyként vettek részt. A résztvevők négy fő témakört tekintettek át: közösségi (első sorban önkormányzati) vállalkozások, a hagyományokra támaszkodó közösségi kezdemények (többek között: élőfalvak), gazdasági hálózatépítési kezdeményezések tapasztalatait, valamint a kistermelők gazdasági tevékenységét szabályozó jogi környezetet.

A tanácskozás bevezető előadásaiból, illetve a résztvevők hozzászólásainak egy részéből igen komor helyzetkép rajzolódott ki a vidék állapotáról. Ugyanakkor éppen a konferencián bemutatkozó helyi kezdeményezések gyakorlati tapasztalatai árnyalták e képet. E kezdeményezések bizonyítják, hogy még a legelesettebb, kilátástalan helyzetben lévő közösségekben is van lehetőség a kiutat megtalálni, ha az elkötelezettség, tudás, akaraterő megmozdul a közösségért. A résztvevők sürgették a tájkímélő termeléssel, a vidéki közösségek újraélesztésével, a mezőgazdasági termékek alternatív értékesítésével foglalkozó és más hasonló tevékenységet végző szervezetek együttműködését, közös fellépését. Ennek érdekében Élő Magyarország néven hálózat létrehozásáról döntöttek.

A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa az ilyen kezdeményezések együttműködésének elősegítésében továbbra is részt kíván venni, miközben ezek mindennapi működését akadályozó, a fenntarthatóság követelményeivel ütköző jogszabályok ésszerűsítése érdekében is fel kíván lépni.

A konferencia résztvevőinek állásfoglalása, néhány fotó és a vetített előadások letölthetők a JNOI oldaláról.

További információ:
Kajner Péter
kajner@obh.hu
06-1-475-7323
jno.hu