Varga Istán: Atomenergia: Igen? Nem? Milyen mértékben?

Úgy vélem igen aktuális témát karolt fel a Klímabarát Hírlevél, amikor még a minapi, e területet érintő, s az atomenergia áramtermelési célú használatát - legalábbis átmeneti időre - továbbra is pozitívan értékelő németországi kormányzati döntés előtt vitát indított az atomenergia hazai helyzetéről, annak perspektívájáról és fórumot nyújt az azzal összefüggő vélemények kifejtésére.

Habár a vitaindító cikk a kérdés felvetésének hátterét és annak időzítését nem tárja egyértelműen az olvasó elé, a Hírlevél kezdeményezését ettől függetlenül is messzemenőkig üdvözlendőnek tartom, minthogy hiszek a nézetek ütköztetésében és az eltérő álláspontok hátterének megismerésében rejlő pozitív hozadékban, de ugyanakkor szükségét látom a kérdésfelvetésnek a globális kihívásokra nyújtandó válaszok Magyarországot is érintő hatásai okán is.

Előre kívánom bocsátani, hogy habár kialakult álláspontom van az „atomenergia: igen vagy nem” kérdésben, e hozzászólásban erre nem kívánnék kitérni. Célom inkább annak a megvilágítása, hogy a kérdést milyen az eddig jelzett szempontokon alkalmasint túlmutató egyéb felvetések mentén vélem szükségesnek megvizsgálni, s hogy a döntés milyen további aspektusok figyelembe vétele mellett hozható meg.

- - -

Közismert, hogy hazánk energiaellátásának általános helyzetében és a jövőbeni, prognosztizálható energiaigények alakulásának figyelembe vétele mellett jelentős villamos energia termelő kapacitások kiépítésére, illetve a meglévő egységek lecserélésre/megújítására lesz szükség a következő években, évtizedekben.

Úgy vélem, az is szinte köztudott, hogy a - 2013-at követő évekre - kialakítandó energiastratégia egyik kulcskérdése lehet, hogy Magyarország milyen mértékben tud külső forrásoktól függetlenedni, ennek stratégiai aspektusát mennyire és milyen irányban kívánja politika alakítani, s hogy az igények – mert hiszen nem feledhetjük, az elsődleges cél a piaci igények kielégítése lesz a jövőben is! – mely területen, miként, milyen fogyasztói magatartás mentén alakulnak, hogy változnak.

Mindezeken túl nem elhanyagolható szempont az sem, hogy az a globális környezet, amelyben a magyar gazdaság, a magyar fogyasztó is megkísérli megtalálni helyét és súlyához mért szerepét, milyen peremfeltételeket alakít, milyen szabályozási környezetet teremt. Így meghatározó, hogy milyen globális gazdasági-társadalmi-szociális környezetben kell e lokálisnak tűnő, de a minket körülvevő, folyamatosan változó és fejlődő világtól elszakadva meg nem valósítható feladványt megoldani, az ország energiaellátási szerkezetének jövőbeni összetételére vonatkozó döntést - kellő időben - meghozni.

Tekintettel az ilyen, centralizált típusú energetikai beruházások költség- és időigényére az eszmecsere, a vita, illetve a konszenzuskeresés így igencsak időszerű hazánkban is.

A klímaváltozás az elmúlt évtized egyik kiemelkedő témájává vált, s egyike az ún. „grand challenges” gyűjtőnévvel illetett globális problémáknak (csakúgy mint pl. az erőforrások általános szűkössége, az ivóvízkincs elérhetősége, a világ lakosságának öregedése).

Számos fórum foglalkozott és foglalkozik ma is folyamatosan azzal, hogy a kérdést minél szélesebb körben és mélységében megértsék és megértessék, a hatások kiváltó okait megismerjék, s hogy az emberiség szerepét feltárva, annak negatív hatásait mérséklő globális megállapodás tervezeteket dolgozzanak ki az államok számára. Nem kétséges, messze vagyunk még attól, hogy győzelemről számolhassunk be! Egy valami azonban tendenciaszerűen már ma egyértelműsíthető: a világ energiatermelésében mind a megújulók, mind az alacsony üvegház hatású gázokat kibocsátó források szerepe jelentősen növekszik, s ebben a folyamatban az Európai Unió élenjáró szerepet kíván betölteni. (Külön kérdés természetesen, hogy a hatások mérésénél az energiahordozó teljes (ki)termelési ciklusát és annak fenntarthatóságát globális mértékben vesszük figyelembe, vagy csak a regionális/lokális eredményeket vizsgáljuk, s így akár exportálhatjuk is a környezetterhelés problémáját!)

E tendenciákat figyelembe véve hazánk sem tekinthet el attól, hogy egyrészt a megújulók arányát az EU-ban meghatározott mértékre növelje, s ennek okán is elmozduljon akár arról a pozícióról, mely szerint a biomassza a magyar megújuló energia szinte kizárólagos forrása, másrészt, hogy olyan energiaforrások intenzívebb bevonását valósítsa meg, amelyek CO₂/üvegház hatású gáz kibocsátása minimális. Ez utóbbi szempont mentén a földgáz – még a kitermelés helyén valószínűsíthetően megvalósuló környezeti károkozás figyelembe vétele mellett is – megfelelő választ jelenthet, de a mind inkább eluralkodó nemzetbiztonsági meggondolások és energiaellátásunk kiszolgáltatottsága okán a gáz részaránya valószínűsíthetően nem növelhető, az a ma domináns megnyilatkozások szerint nem kívánatos.

Itt érdemes arra kitérnünk, hogy hogyan is értelmezzük az energiafüggőség, a forrás oldali kiszolgáltatottság kérdését. Megítélésem szerint érdemes ezt a szempontot kiterjesztve megvizsgálnunk, hiszen egy energiahordozókban (nyersanyagokban) szegény ország minden tekintetben kiszolgáltatott, legyen akár kőolajról, földgázról, nukleáris fűtőanyagról, vagy megújulókról szó. Így van ez az utóbbi esetben is, mivel a megújulók használatához kapcsolódó új és magasabb szintű technologiához történő hozzáférés is kiszolgáltatott helyzetet eredményezhet, és az adott berendezések gyártása során felhasznált alap- és nyersanyagok elérhetőségének korlátossága vagy un nem-együttműködő-országok által megvalósított monopolizáltsága okán az erőforrások elérhetősége az új technológiák rohamos elterjesztésének is gátat szabhat, eddig nem ismert - akár közvetett - függést is kialakíthat (e téren például szolgálhat az elektromos autók akkumulátoraihoz használt lítium, melyből a világ ma ismert készletének 50%a Bolíviában található.)

Tehát a függőség szempontjának vizsgálatakor érdemes annak a felvetését is átgondolni, hogy mitől és milyen mértékben kíván egy ország energiagazdasága függetlenedni, s ténylegesen milyen új függőség alakul ki abban a hálózati rendszerben, amiben a világ országai ma leledzenek, amikor egy adott kérdésre, úgy véljük, pozitív választ sikerül adnunk. Ebből a megközelítésből, az atomenergia, s az ahhoz használt nyersanyag elérhetősége - tekintettel a hazánkban még fellelhető és adott, habár magas költség mellett kitermelhető urán készletekre is – valószínűleg egyike a rendelkezésünkre álló kedvezőbb opcióknak.

Egy további igen lényeges kérdés, hogy miként alakul az Unió energia stratégiája, ennek kapcsán az egyes országokban milyen szerepet játszik az atomenergia, illetve mennyiben sikerül hatékony előrelépést elérni a tagországokban a szolidaritás elvének, miként sikerül olyan mechanizmusokat kiépíteni, melyek révén egységesedik a belső energia piac, a hálózatok és a szállító rendszerek irányítása – azaz mennyiben sikerül a rendszerek egységesítését is megvalósítani.

Nem kergetek délibábot, s jól tudom, messze még az idő, amikor e kérdésekről múlt időben beszélhetünk. A szkeptikusok szerint ez talán el sem jön! Mégis, úgy vélem a mai globalizált világban nem tekinthetünk el a közvetlen környezetünkben végbemenő folyamatoktól, az azok által nyújtott újabb lehetőségektől. A piac egységesedése, a hálózati irányítási rendszerek összehangolása, a koordinált energiaellátás irányba mutató törekvések mind szélesítik azokat a lehetőségeket, amelyek mentén egy atomerőmű korlátai feloldhatók, amelyekkel egy atomerőművi beruházás gazdaságossági kérdései más aspektusba helyeződnek, s egy helyi egység nem csupán a lokális ellátás részese, hanem egy nagyobb gazdasági terület kiszolgálója is lehet. E törekvések erősítése, a regionális együttműködés támogatása az energetika területén is alapvető érdeke egy ilyen viszonylag kis gazdasággal rendelkező országnak, mint hazánk.

A nagy léptékű beruházások, s így egy atomerőmű alternatívájaként a vitaindító joggal vetette fel a decentralizálási elgondolásokat, s az azokhoz tartozó egyéb pozitív aspektusokat (vidék megtartó ereje, alacsonyabb egyszeri beruházási költség, változatosabb és többnyire megújulókon nyugvó energiaforrás, stb.) ugyanakkor ezt tette azzal a felhanggal, hogy ez a megoldás az atomenergia alternatívájaként adódik, s vagylagos megoldási javaslattal élt. Én úgy vélem, nem jelenthetjük ki, hogy nincs szükség atomenergiára, mert van megújuló – ezt még a németek sem tették meg, s további célzott támogatást kívánnak alkalmazni a megújulók részarányának felfuttatására, ehhez felhasználva az atomenergia meglétét is -, s nem mondhatjuk egyértelműen azt sem, hogy a megújulók, s csakis azok jelentik a megoldást a folyékony szénhidrogének utáni korszakban. Szükség van a ma ismert energiaforrások mindegyikére, s szükség van olyan megoldásokra, amelyek biztonságot, fenntarthatóságot, költséghatékonyságot és a fogyasztók szempontjából – ahogy az Unió is hangsúlyozza – kényelmet garantálnak.

Nem kétséges, a fenntarthatóság és ehhez kapcsolódóan az atomenergia felhasználásának biztonságos volta, a jövő generációinak esetleges veszélyeztetettsége és az olyan a jövő szempontjából is tartós, hosszútávon bizonyított megoldást igénylő kérdések sokasága mint a kiégett elemek tárolása, szállítása, őrzése, a terrorizmus veszélye, mind, mind szóba jöhetnek.

Egyet azonban nem szabad elfelejtenünk: a világ energia éhsége – természetesen feltéve, hogy a világ sorsának alakulásáról pozitív képpel rendelkezünk, s a katasztrófa szcenáriót kizárjuk – fennmarad, s optimális esetben lassan, de tovább nő. Az igények kielégítésére választ, válaszokat kell adnunk, s ezeket még ma meg kell találnunk, hogy a közeli jövőben megvalósuló fejlesztések az emberi jólét biztosítását ne veszélyeztessék. Mindezt úgy, hogy tudjuk, hogy az atomenergia felhasználásakor adódó kérdésekhez hasonlóak vagy legalábbis hasonló súlyúak egyéb megoldási utak választásakor is felmerülhetnek, s a bizonyítottan jó válaszok sora azokra a felvetésekre is igencsak véges.

- - -

Összegzésképpen, s ismételten üdvözölve a Klímabarát Hírlevél kezdeményezését úgy vélem, a sokrétű kérdésre sokrétű válasz kidolgozása szükséges, s az atomenergia magyarországi jövőjéről nem esetleg érzelmektől túlfűtött viták sorában, nem adott lobbi csoportok erőfölényének eredőjeként, hanem mint egy összetett, a határainkon túli kitekintést sem nélkülöző, de a magyar érdekeket megjelenítő stratégiában szükséges dönteni, melyhez kapcsolódó cselekvési tervek egy hosszabb távú koncepció szerves részeként valósulhatnak meg.

Varga István
volt gazdasági miniszter