Vida Gábor: Nyilvánvaló tények és nyakatekert magyarázatok

Ki ne hallott volna az emberiséget fenyegető globális klímaváltozásról, az emberi tevékenységek hosszabb távon kedvezőtlen „mellékhatásairól”. A kellemetlen rossz hírt ösztönösen szeretnénk valótlannak tudni. Ezért minden e hírrel kapcsolatos cáfolási kísérlet jó hírnek számít. Ezek a következő kategóriákba sorolhatók:

1. Nincs felmelegedés (lásd milyen kemény telünk, hűvös tavaszunk volt, bár e sorok írásakor árnyékban 36 fok van).
2. Van felmelegedés, de csak átmeneti, már meg is állt.
3. Van felmelegedés, de ezt nem az ember okozza.

Az első pont ma már nem tudományos kérdés. A globális felmelegedésnek legfeljebb csak a pontos értéke vitatható. A jelek egyértelműek. A gleccserek fogynak, az arktikus jégtakaró 30 év alatt a felére zsugorodott, országnyi kiterjedésű jégtömbök válnak le az Antarktisz partjairól, növények, állatok vándorolnak a hűvösebb pólusok vagy a hegycsúcsok felé. A tájékozatlan bíráló persze a helyi vagy regionális klímát a globálissal azonosítja. Nem tudja, hogy elmúlt hazai kemény téllel egyidejűleg hőségrekordok születtek Ausztráliában és a globális érték jóval az átlag feletti volt.

A NASA és az US National Oceanic and Atmospheric Administration (NOAA) pár nappal ezelőtt közzétett nyilatkozata alapján a több mint száz éve tartó műszeres hőmérséklet mérések óta az elmúlt 12 hónap (2009 júniustól 2010 júniusáig) bolygónk felszínén az eddigi legmagasabb értéket mutatta. (*)A több mint fél évszázada tartó emelkedés tehát nem állt meg (2 pont cáfolata).

Több mint gyanús, hogy ugyanez mondható Földünk légkörének szén-dioxid koncentrációjára is. Amióta mérjük, folyamatosan emelkedik. Jelenleg már 391 ppm értéknél tartunk (CO2NOW.org) az ipari forradalom előtti 280 ppm-mel szemben (ppm = pars per million, azaz hány darab ilyen van egymillió között).

E két jelenség közötti nyilvánvaló összefüggésre az un. üvegház-hatás egyértelmű magyarázatot ad. A találó elnevezés a 18-19.századi francia matematikus-fizikus Joseph Fourier-től ered, utalva a jól ismert üvegházi jelenségre, amikor a tűző napon a hősugarakat visszatartó üveg miatt jóval a külső fölé emelkedik a belső hőmérséklet. John Tyndall brit fizikus 1859-ben a légköri gázok ilyen hatását elemezve a következőket írta: „Az atmoszféra beengedi a napmeleget, de korlátozza annak távozását, melynek hatására a bolygó felszínén halmozódhat a hő.”

A levegő üvegház-hatású összetevői közül legjelentősebb a víz, a szén-dioxid, a metán és az ózon. A jelenlegi atmoszférában üvegház-hatásukat tekintve a vízgőz és a felhőzet 66-85%-ban, a szén-dioxid 9-26%-ban, a metán 4-9%-ban, az ózon 3-7%-ban tehető felelőssé. Ezek közül a vízgőz az, amit az emberi tevékenység közvetlenül alig befolyásol. A szén-dioxid előbb említett növekvő koncentrációja ugyanakkor látványosan egybeesik a bioszféra által évmilliók alatt elraktározott szénformák (szén, földgáz, kőolaj) növekvő felhasználásával. Míg az ötvenes években évenként 2 milliárd tonna szén-dioxid keletkezett e fosszilis készlet égetésével, ma már az évi 10 milliárdnál tartunk a korlátozó törekvések (Kiotó) ellenére. Szerencsére az ipar által kibocsátott szén-dioxid közel felét jelenleg még elnyeli a bioszféra (főleg az óceánok), de másféle emberi tevékenység (erdőirtás, talajművelés) is jelentősen hozzájárul a szén-dioxid növekedéséhez.

A klímaváltozásban a szén-dioxid mellett más gázok is szerepet játszanak, amelyek légköri mennyiségét szintén befolyásoljuk. A már említett vízgőz az egyik legnehezebb probléma a klímakutatásban. A levegő vízgőz koncentrációja ugyanis nem egyenletes a Föld különböző területein. Nyilván más-más a Szahara és az óceánok felett. Igen lényeges emellett az is, hogy a hőmérséklet növelésével egyre több vizet képes a levegő felvenni. Ez azt is jelenti, hogy mivel a vízgőz a légkör legjelentősebb üvegház-hatású gáza, egyéb üvegház gázok hatását még tovább erősíti (pozitív visszacsatolás). Ugyanakkor a telítési szint felett kicsapódó felhő a földfelszín kisugárzásának visszafogásával (pl. éjszaka) növeli, a Nap felöl érkező sugárzás visszaverésével csökkenti a felszíni hőmérsékletet. A hatást tovább bonyolítja a felhőzet magassága, fajtája, stb.

A számos természetes és mesterséges eredetű további üvegház-hatású gázok (metán, dinitrogén-oxid, CFC, stb.) légköri növeléséhez szintén jelentősen hozzájárultunk, így nagy csoda lenne, ha mindez nem vezetne globális melegedéshez. Mégis, sokan keresik e csodát, mert ez felmentést adhatna nekünk a felelősség alól, s tovább folytathatnánk megszokott tevékenységeinket.

Van, aki a Napban keresi a tettest. A Nap sugárzásában valóban van változás. Ezt már szintén régóta tudjuk. A 11 éves Nap-ciklust a német csillagász, Heinrich Schwabe fedezte fel 1843-ban. A mostani mérések ugyanakkor jelzik, hogy az utolsó 50 évben nem nőtt a Napból a Földre érkező sugárzás. Ellenkezőleg, a legutóbbi néhány évben évtizedek óta a leggyengébb sugárzást mérik. Ettől tehát aligha melegszünk. Sokkal nyilvánvalóbb ok a már tárgyalt üvegház-hatás, mely tovább fokozódik a hó és jégfelületek csökkenő albedo (fényvisszaverő) hatásával.

Egyre nehezebb tehát kibúvót találni a felelősség alól. A kevesek által követhető, bonyolult kölcsönhatások bogozgatása során esetleg találhatunk nehezen bizonyítható, speciális modelleket, olyan összefüggéseket, melyekben az emberi tevékenység (főleg a szén-dioxid kibocsátás) hatása bagatellizálható, de a tények és az Ockham-borotva elvének alkalmazása ennek ellentmondanak. Az igazság, úgy tűnik, valóban kellemetlen (Al Gore).

* A NOAA jelentésének rövid ismertetése a Hírlevél jelen számában olvasható.