You are hereNagy család - kis lábnyom
Nagy család - kis lábnyom

2010. május 1-én elindult a KEOP által támogatott, „Nagycsalád – kis lábnyom” névre keresztelt energiatudatosság-növelő program a GreenDependent Fenntartható Megoldások Egyesülete és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete szervezésében.
Az egyéves projekt átfogó célja a családok, ezen belül a nagycsaládok klíma- és energiatudatosságának növelése, valamint ezen keresztül a szén-szegény életmód népszerűsítése, terjesztése és elősegítése.
A programban 2010 júliusában és szeptemberében – a közép-magyarországi régió kivételével - az ország tíz településén tartunk „Klímabarát háztartás” képzést, illetve ősztől egy fél évig tartó, Interneten lebonyolításra kerülő versenyt is indítunk, melynek során a fogyasztásukat mérik, energiát takarítanak meg és kreatív feladatokat oldanak meg a résztvevő családok.
A versenyben a megtakarított energiával mindenki nyer! Ezen felül az öt régióban legjobban szereplő 4-4 család további értékes öko-bio nyeremények birtokosa lesz.
A versenyben való részvételhez előzetes klíma-, azaz éghajlatváltozással kapcsolatos tudás nem szükséges, a részvétel természetesen ingyenes!
Nagy örömünkre a képzésen részt vevők visszajelzései pozitívak: többen a saját településükön is szeretnének energia-takarékosság és éghajlatváltozás témában képzést szervezni, és kedvet kaptak hozzá, hogy saját ötleteiket megosszák másokkal.
Ez utóbbi az egyik legfőbb célunk: ideje tanulnunk egymástól és minél több családot buzdítani a változásra! A képzés anyaga letölthető itt: http://kislabnyom.hu/letoelthet-anyagok
A program információs oldala a www.kislabnyom.hu, itt található minden friss hír, tudnivaló (ld. képzési időpontok), letölthető anyagok (képzések anyagai, kiadványok, hírlevelek), energiatakarékossági tippek.
Maga a verseny a www.karbonkalkulator.hu oldalon zajlik majd, amely 2010. szeptember 20-tól él, ettől a naptól lehet majd jelentkezni is a versenyre!
Kislábnyom hírlevél

A Kislábnyom hírlevél a projekt első három hónapjában havonta, szeptembertől kéthetente jelenik meg. Kiküldjük elektronikus úton ill. letölthető a honlapról is: http://www.kislabnyom.hu/letoelthet-anyagok/43-hirlevel/53-hirlevelek.ht...
A hírlevélben igyekszünk az éppen aktuális, éghajlatváltozással, klímavédelemmel kapcsolatos híreket és érdekességeket összegyűjteni.
A tartalomból még: energiatakarékossági és zöld tippek; kapcsolódó rendezvények; hasznos, érdekes honlapok és kiadványok; klímabarát termékek és szolgáltatások.
Aki e-mailben szeretné megkapni a hírlevelet, feliratkozhat az alábbi e-mail címen: info@greendependent.org



