You are hereHeinemann Ildiko: Vecsés 10 év múlva

Heinemann Ildiko: Vecsés 10 év múlva


By admin - Posted on 01 június 2011

A Vecsési Klímabarát kör oldala
Éljenek az átalakuló városok!

A Vecsési Klímabarát kör tagtoborzó, lelkesítő estjét március 23-án az Ipartestület épületében tartotta. Ezen az alkalmon megnéztük az „Átalakuló városok” című filmet. A film olyan angliai kisvárosokat mutatott be, ahol a lakosság időben felfedezte, hogy az olaj kitermelése egyre drágább lesz, hogy lassan véget ér a kőolaj áldásos korszaka, és nagy nehézségekkel kell akkor megküzdenünk. Úgy döntöttek, hogy nem szeretnék, ha az asztalukra kerülő zöldség sok ezer km utat tenne meg, mielőtt megveszik azt, nem szeretnék, ha a nagy energiaszolgáltatóknak lennének kiszolgáltatva. Úgy döntöttek, nem várnak arra, míg minden összeomlik, hanem maguk veszik kézbe az életük irányítását. Az átalakuló városok lakosai szeretnének önmagukért, közösségükért tenni. A film tanúsítja, hogy tettek, és folyamatosan tesznek is. A vetítés után Antal Z. László professzor, a Klímabarát Települések Szövetségének elnöke tartott előadást. A film olyan pozitív hatással volt némelyikünkre, hogy a közös listánkon egyből felvették a film címét köszönésnek: „Éljenek az átalakuló városok!”

Ezen az estén mintegy 50-en voltunk ott. De tudunk-e mi Vecsésen, Vecsés lakóira olyan hatást tenni, hogy egy ilyen csodálatos kezdeményezés részesei, megvalósítói legyenek? Vagy, ahogy nálunk, magyaroknál szokás, letör majd minket a kedvetlenség, az érdektelenség, tönkre tesz a gúny, a sziszifuszi munka hiábavalósága?

Mi a klímabarát kör tagjai felvállaljuk, hogy ennek az átalakulásnak motorjai, előkészítői leszünk.

Éppen ezért filmvetítés után egy héttel már komoly álmokat szőttünk. Elképzeltük, hogy 10 év múlva milyen környezetben szeretnénk élni, lakni, dolgozni, szórakozni. Úgy gondolkodtunk, hogy az első mindig a vízió, a cél meghatározása. Ez a cél befolyásolja majd mindennapi tevékenységünket. Így hát öt csoportban dugtuk össze a fejünket, hogy - most még csak a papíron, a fejünkben – megálmodjuk, hogy milyen legyen városunk életformája, környezete.

Zsíros kenyér, hagyma, házi süti és víz mellett dolgoztunk. Szó mi szó, élveztem, ahogy az általam kijelölt kiscsapatok duruzsolnak, lázasan rajzolnak, vázlatpontokat írnak csomagoló papírjaikra. Örömmel néztem, ahogy a tagok ütköztetik véleményüket, ahogy lassan megszületnek a közös alkotások. Fantáziánkat a következő területeken eresztettük el: közlekedés, gazdaság, hulladék, víz- és energiagazdálkodás, társadalom.

Csak néhány képet villantunk fel itt a jövőből, hogy ízelítőt adjunk abból a sok-sok ötletből, amit közös esténken elénk tárult, és amit szeretnénk 10 év alatt Vecsésen megvalósítani, amire társul hívjuk szűkebb pátriánk lakóit, a városunk önkormányzatát, képviselőtestületét is.

Gazdaság: 10 év múlva csak a piacon vásárolunk a helyi őstermelőktől répát, zöldséget, babot, gyümölcsöt, hogy ne kelljen majd messziről ide szállítani őket, és hogy ne legyünk kiszolgáltatva a messziről jövő élelmiszerek drágaságának, illetve az ellátásban való fennakadásoknak.

Közlekedés: 10 év múlva a jelenlegi közlekedési forma megfizethetetlen lesz. A benzin ára kb. 1500-2000 Ft lesz, ezért népszerűbbé válik a kerékpár, vagy az alternatív közlekedési módok, úgymint görkorcsolya, roller, elektromos kerékpár és bérelhető környezetkímélő autók lesznek.

Társadalom: 10 év múlva utcai közösségek szerveződnek, erősödnek meg, utcabálokat fogunk tartani, és zöld nevelést kap minden gyermek az óvodában, és iskolában is. Minden nevelési intézményünk elnyeri az ökoiskola, óvoda minősítést.

Hulladékgazdálkodás: A lakosság környezettudatosan éli az életét, és törekszik a 0 hulladékprogram megvalósítására. Minden kertben, háztartásban komposztáló szolgál majd a kerti és a háztartási növényi hulladék hasznosítására.

Víz és energiagazdálkodás: A lakóházakat, a takarékosság szempontjait figyelembe véve fogjuk átalakítani. Napkollektorok, napelemek lesznek tetőinken, geotermikus energiával fűtünk, szélkerék adja az áramot. A csapadékvizet használjuk locsolásra. A mosáshoz és a fürdéshez használt vizet is újrahasznosítjuk majd.
Az újságba most csak ennyit előzetesként. Remélhetőleg nemsokára a saját honlapunkon olvashatnak terveinkről, álmainkról.

Hozzánk kapcsolódni bármikor és bárkinek lehet! Nyitott szívvel és örömmel várunk mindenkit!
Heinemann Ildikó és a Klímabarát Kör tagjai

PÁLYÁZAT

A Vecsési Klímabarát Kör pályázatot hirdet Vecsés város gyermek és felnőtt lakosainak az alábbi címmel: ZÖLDEBB VÁROSÉRT, ZÖLDEBB OTTHONÉRT
Alcím: MILYEN VECSÉSEN SZERETNÉK ÉLNI 10 ÉV MÚLVA?

A pályázat célja, hogy különböző műfajokban fogalmazzuk meg Vecsés környezeti jövőjének reménységeit. A pályázók feladata, hogy különböző formákban láttassák környezeti életünk megújulásának vágyát, azt a víziót, amit egy ilyen változás meg tudna teremteni a jövőben.

A pályázatot következő műfajokban hirdetjük meg:
1. Rajz és képzőművészeti pályázat általános iskolásoknak
a, alsó tagozatosok
b, felső tagozatosok számára
A rajzokat kérjük zárt borítékba címmel, névvel, elérhetőséggel ellátva a Károly u. 24. számba eljuttatni.

2. Vers és próza pályázat gimnazisták számára.
A mű terjedelme legalább egy oldal, de legfeljebb 3 oldal legyen.
Az írásbeli műveket számítógépen kérjük elkészíteni, és csatolt fájlban e-mailon keresztül kérjük a vecsesiklimakor@gmail.com címre eljuttatni.

3. Fotó és média pályázat a felnőttek számára.
Az elfogadható műfajok: Fotó vagy max. 10 perces kisfilm
A pályázat anyagát CD-n, vagy DVD-n kérjük eljuttatni a Károly u. 24. szám alá.

Beadási határidő: június 5.

Az eredményhirdetésre és az ünnepélyes díjkiosztásra Vecsés telepítésének 225. és város 10. évfordulóján kerül sor 2011. június 14-én. A díjakat Szlahó Csaba polgármester úr adja át a három kategória első három helyezettjének. A rajz- és képzőművészeti alkotásokat az ünnepély helyszínén kiállítjuk az ünnep napján. Bővebb információ Heinemann Ildikótól, 20/770-0442 telefonszámon, illetve a megadott e-mail címen kapható, és a város honlapján tekinthető meg.