You are hereMeghívó a Szövetség és az MTA konferenciájára

Meghívó a Szövetség és az MTA konferenciájára


By admin - Posted on 03 október 2011

Az MTA Szociológiai Kutatóintézete és a Klímabarát Települések Szövetsége
tisztelettel meghív minden érdeklődőt az

Ökológiai kihívások – társadalmi válaszok – hatalmi viszonyok

című konferenciára.

A konferencia célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy az ökológia válság miatt a helyi szint jelentősége a társa­dalmak életében felértékelődik. E mellett, sor kerül annak elemzésre is, hogy Magyarországon az ökológiai válság­ra adható helyi szintű társadalmi válaszok megvalósítását a jelenlegi társadalmi, gazdasági és politikai feltételek mennyiben segíti elő illetve nehezítik meg. A helyi szint felértékelődése a hatalmi viszonyok megváltozásához is hozzájárulhat, amelynek várható hatásai szintén a konferencia egyik témája lesz. A konferencia további célja annak bemutatása, hogy rendkívüli helyzetekre az önkormányzatok hogy készültek fel és az alaposabb felkészülésnek milyen akadályai vannak.

Helyszín: MTA Szociológiai Kutatóintézet, 1014 Budapest, Országház u. 30.

Időpont: 2011. november 4. (péntek) 10:00 - 17:00

A    P R O G R A M :

10:00 Takács Judit (MTA Szociológiai Kutatóintézet):
          A konferencia résztvevőinek köszöntése

10:10 Szarka László (MTA Kutatóintézeti Főosztály)
          Végtelen növekedés véges rendszerben?

10:30 Kohán Zoltán (VÁTI)
          Klímabarát városok az Európai Unióban

10:50 Megyesi Boldizsár (MTA Szociológiai Kutatóintézet):
          Többszintű kormányzás és energiapolitika - öt európai ország összehasonlító vizsgálata

11:10 Légmán Anna (MTA Szociológiai Kutatóintézet):
          Kormányzás, hatalmi viszonyok és energia politika Hajdú-Bihar megyében

11:30 Kapitány Ágnes - Kapitány Gábor (MTA Szociológiai Kutatóintézet):
          Krízishelyzetek - túlélési stratégiák

11:50 KÉRDÉSEK, HOZZÁSZÓLÁSOK

S Z Ü N E T
A szünetben sajtótájékoztatót tartunk.

13:00 Antal Z. László (MTA Szociológiai Kutatóintézet):
          A rendkívüli helyzetekre való felkészülés lehetőségei és akadályai Magyarországon

13:20 Leidinger István (Pomáz, tűzoltóparancsnok):
          Felkészülés a klímaváltozás helyi hatásaira, az önkéntes tűzoltók szerepe az
          ár- és belvizeknél, esettanulmányok.

13:45 Toldi Tamás (Devecser polgármestere):
         A vörösiszap katasztrófa egy polgármester szemével

14:10 Bíró Péter (Klímabarát Települések Szövetsége):
          Hogyan készüljünk fel egy hosszabb áramszünetre?

14.30 KEREKASZTAL BESZÉLGETÉS a rendkívüli helyzetek megoldási lehetőségeiről.
          A kerekasztal részvevői a délutáni előadók és
          Dr. Papp Antal az Országos Katasztrófavédelemi Főigazgatóság munkatársa.

16.30 Antal Z. László (MTA Szociológiai Kutatóintézet):
          A konferencia eredményeinek összegzése

J E L E N T K E Z É S :

A konferencia részvételi díja: 8.000,- Ft.

Az MTA Szociológiai Kutatóintézet munkatársai és a Klímabarát Települések Szövetségéhez tartozó települések és pártoló tagok két-két tagja számára ingyenes.

Jelentkezési határidő: 2011. október 28.

Jelentkezni az alábbi adatok e-mail-en (szovetseg@klimabarat.hu címre) történő elküldésével lehet:
      Résztvevő személy neve:
      E-mail címe:
      Képviselt szervezet neve:
      Részvételi díjat átutaló neve:
      A fizetés módja (átutalás vagy készpénz):

A részvételi díjat a Klímabarát Települések Szövetsége, OTP 11701011-20000150 számú számlájára lehet átutalni. A közlemény rovatba kérjük, hogy tüntesse fel a résztvevő személy nevét, mert a számlát csak a befizető nevére és címére tudjuk kiállítani!

A részvételi díjakból befolyt összeget helyi szintű klímastratégiák kidolgozásra használjuk fel. A felhasználás módjáról a Klímabarát Hírlevélben tájékoztatjuk az érdeklődőket.