You are herekülföldi

külföldi


Faragó Tibor: Csak a nemzetközi klímapolitikai tárgyalások folytatása látszik biztosnak

A 2007. évi terv szerint 2009 végén meg kellett volna egyezni a nemzetközi együttműködés új kereteiről. Ha ez nem születik meg a jövő év végéig, akkor csak abban lehet bízni, hogy az egyes nemzetek egy ideig önkéntesen is betartják, amit korábban ígértek. A most elfogadott (Durban, 2011.dec.11.) egyezség alapján 2015-re készülhet el és 2020-ig léphet hatályba egy ilyen új megállapodás.

T. Kovács Áron: Úti beszámoló Ces – Svájc

CES egy pici hegyi tanya, a svájci alpok olasz részén, a Szent Gotthárd hágó és a locarnoi tavak közötti völgyben. Régen, hagyományosan a közeli Chironico falu nyári csordás szállása volt, aztán elhagyták. Egy lelkiismeretes csapat alapítványi háttérrel vállalkozott a felélesztésére. Locarno-ból minden nyáron kb. 40 személy, családok járnak ide, immár 20-25 éve, ezen kívül személyes barátaik és más látogatók is megfordulnak itt. Pályázatok révén és közös munkával helyrehozták a házakat, mindeniket használják. Kb.

Átalakuló Városok – képzők képzése Tracey Wheatley és Ferenczi István beszámolója

November elején ötnapos képzésen vettünk részt Grenoble városában, így lehetőségünk nyílik arra, hogy a magyarországi átalakulós kezdeményezéseknek intenzív tréningek formájában nyújtsunk segítséget első lépéseik megtételéhez.

Németország legkésőbb 2022-ig bezárja atomerőműveit a kormány határozata szerint

Németország legkésőbb 2022-ig bezárja atomerőműveit. Ezt határozta el hétfő hajnalig tartó ülésén a német kormány.

Hajnali értesülések szerint a 17 németországi atomerőmű többsége 2021 végéig beszünteti működését. Három erőművet azonban véglegesen csak 2022-ben zárnak be, felkészülve arra az esetre, ha probléma adódna a biztonságos energiaellátással, illetve a beígért energiapolitikai fordulat végrehajtásával.

Tóth Róbert: Tájékoztató az ózonréteget lebontó anyagokról szóló Montreali Jegyzőkönyvről

A magaslégköri ózonréteg vékonyodása a múlt század 70-es éveiben kezdődött. Tudósok kimutatták, hogy ezt egyes halogénezett szénhidrogének (halonok, CFC-k, HCFC-k, metil-bromid, szén-tetraklorid…) levegőbe jutása okozza. Az ózonpajzs védi meg az élővilágot a napsugárzás káros mértékű UV-B tartományától. Az ózonréteg elvékonyodásával ez a védőréteg gyengül, s növekszik az UV-B sugárzás, ami számos káros hatással jár.

Bencze Kinga: Hova tűntek a csillagok?

A fényszennyezés és következményei

„Mennyi csillag van az égen!” A nagyvárosokban élőktől gyakran elhangzik egy-egy ehhez hasonló mondat, amikor hosszú idő után először látogatnak vidékre, ahol az éjszakai égbolton lévő csillagok látványától semmi nem foszt meg bennünket. Joggal kérdezhetjük, mégis mi vehetné el tőlünk ezt az élményt a városokban? A válasz erre: a fényszennyezés.

Vári Anna: Atomenergia és radioaktív hulladék a közvéleményben*

4. ATOMENERGIA ÉS RADIOAKTÍV HULLADÉK A KÖZVÉLEMÉNYBEN*

Zólyomi Ágnes: Torontó, az első helyi klímastratégia kidolgozója

Kanada legnagyobb városa és gazdasági központja, a 2.5 milliós Torontó nem csak arról híres, hogy Észak-Amerika legbiztonságosabb városa és több mint 100 népcsoport talált otthonára benne. Torontó önkormányzata fogalmazta meg először a világon átfogó klímastratégiáját 1989-ben, amivel a klímaváltozásra adott helyi szintű válaszok úttörőjévé és sok nemzetközi kezdeményes egyik elindítójává vált.

Görög lélek válsága és feltámadása

Görögországi Orthodox Egyház Szent Szinódusának felhívása
2011. január 11.

A Görögországi Orthodox Egyház főpapsága, amely október 5-8-án összeült soros ülésére, kötelességének tartja, hogy a nyájhoz, Isten népéhez, valamint minden nem közömbös emberhez forduljon az igazság és a szeretet nyelvén.

Zólyom Ágnes: Melbourne, a déli félteke egyik legfenntarthatóbb városa

Ausztrália az egyik legeredményesebb államnak és egyben kontinensnek is mondható a helyi klímabarát kezdeményezések terén, hiszen csak az ICLEI (International Council for Local Environmental Initiatives )-nek több, mint 178 önkormányzat a tagja, ami a 2006-2007-es időszakban 3.7 millió tonna CO2-ot takarított meg. Mindez egyenértékű 18 millió ausztrál dollár költségcsökkenéssel.