Vissza a hírekhez

Kiemelkedő érdeklődés övezte

 

A LIFE-MICACC projekt keretében 2020 november 24-én került megrendezésre a „A fenntartható települési vízgazdálkodás aktuális kihívásai” című klímakonferencia a Klímabarát Települések Szövetsége, a Veszprém Megyei Önkormányzat a Belügyminisztérium Önkormányzati Koordinációs Iroda, valamint a PannonPro Innovációs és Szolgáltató Kft. szervezésében.  

A konferencia a COVID-19 -es pandémiás intézkedések miatt az eredetileg tervezett veszprémi helyszín helyett online térben tudott megvalósulni

A rendkívül nagy érdeklődésre számot tartó konferenciát Dr. Dukai Miklós, a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkára nyitotta meg, aki beszédében kiemelte, hogy a Belügyminisztérium már 2016-ban felismerte az éghajlatváltozáshoz történő helyi szintű alkalmazkodás és a vízmegtartás jelentőségét, továbbá az önkormányzatok kulcsfontosságú szerepét e kihívás legyőzésében. Elmondta továbbá, hogy a LIFE-MICACC projekt keretében, olyan modellértékű beruházásokat kívántak megalkotni, amelyek adaptálhatóak Magyarország más települési önkormányzatai számára. Dr. Dukai Miklóst követően Vörösmarty Éva, a Veszprém Megyei Közgyűlés alelnöke köszöntötte a jelenlévőket, aki beszédében a megye klímatudatossági akcióit, erőfeszítéseit, dokumentumait részletezte. Őt követően Kovács Lajos, a Klímabarát Települések Szövetségének elnöke köszöntötte hallgatóságot, aki a rövid megnyitójában hangsúlyozta, hogy szervezetünk Magyarország egyetlen tematikus módon szerveződő önkormányzati szövetsége. Olyan gyakorlati problémára is felhívta a figyelmet, mint, hogy évente három Balatonnyi vízmennyiséget pazarolunk el , ennyi vízzel több folyik ki határainkon, mint amennyi érkezik hozzánk.

A konferencia első előadója Hercig Zsuzsanna, a Belügyminisztérium Önkormányzati Koordinációs Irodájának LIFE-MICACC projekt szakmai vezetője volt, aki bemutatta röviden a projektet. Előadásában kiemelte  az önkormányzatok kulcsszerepét az éghajlatváltozásban való alkalmazkodásban, ugyanis,  bár globális méretű problémával állunk szemben, leghatékonyabban helyi szinten, helyi ismeretekre támaszkodva léphetünk fel.  A szakmai vezető asszony beszámolt a LIFE projektek egyik fontos sajátosságáról, ami arról szól, hogy a pályázatban megvalósult megoldásoknak replikálhatónak kell lenniük. Ezért a projekt keretében egy Adaptációs Útmutató is készül. További projekt eredmények közül kiemelte az elkészült e-learning tréninganyagot mely hamarosan kiküldésre kerül az összes hazai önkormányzat polgármestere és jegyzője számára..

Az előadásokat Dr. Balatonyi László, az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) osztályvezetője folytatta.  Balatonyi úr kiemelte Magyarország azon sajátos problémáját, hogy az árvíz, belvíz és aszályos területek jórészt ugyanazon a Tisza menti térségben találhatóak, ez pedig a hazai vízügyi szakma számára nagy kihívást jelent. Ráadásul a globális klímaváltozás hatására a szélsőséges időjárási események gyakoriság nő. Manapság már 3-5 évente fordulnak elő extrém aszályos időszakok hazánkban, de az időszakosan árvízzel vagy belvízzel elöntött területek száma is növekszik évről évre. Elmondása szerint egyre több területi, megyei, országos vízgazdálkodási program és koncepció áll a rendelkezésünkre, azonban ezek sok esetben felülvizsgálatra szorulnak. Végezetül, osztályvezető úr az intgrált települési vízgazdálkodás-szemlélet minél szélesebb körben történő elterjesztésének fontosságát emelte ki előadásában.

Dr. Balatonyi Lászlót követően Dr. Domokos Endre, a veszprémi Pannon Egyetem oktatója tartott előadást. Domokos úr kiemelte, míg Magyarországon a jelentősebb árvizek száma csökkenő tendenciát mutat, addig ezzel párhuzamosan a hőhullámos napok száma az évszázad végére várhatóan a duplájára, de az ország egyes területein akár háromszorosára is növekedhet.  A probléma megoldását a szürkevíz vagy a tisztított szennyvíz újra felhasználása jelentheti véleménye szerint. Ezek a megoldások leginkább az Európai Unió déli tagállamaiban, illetve Florida államban terjedtek el, ahol már hosszú évek óta komoly problémát okoz az aszályos napok száma. A nemzetközi tendenciák alapján a tisztított szennyvíz több, mint 30 %-át a mezőgazdaság, közel ötödét pedig az ipar hasznosítja újra. Véleménye szerint Magyarországon a tisztított szennyvíz mezőgazdasági felhasználását nem csak a jogszabályi környezet, hanem a társadalmi szemlélet, és a kérdéssel kapcsolatos sztereotípiák is akadályozzák.

Egy rövid szünetet követően Tordai Sándor, Püspökszilágy polgármestere folytatta az előadások sorát.  Polgármester úr előadásában részletesen bemutatta a LIFE-MICACC projekt keretében Püspökszilágyon megvalósult NWRM minta projektet.  Beszámolt, hogy a projekt keretében a Szilágyi-patak medrében 4 db terméskő hordalékfogó létesítése, részben rekonstrukciója, valamint 7 db rönkgát került  kialakításra, továbbá a település egy oldaltározó tóval és hozzá kapcsolódó műtárgyakkal is gazdagodott. Büszkén mesélte, hogy a komplex rendszer az idén nyári villámárvizes időszakban kiválóan működött és megóvta a települést a vis maior károktól.

Tordai Sándort követően Kerpely Klára, a WWF Hungary munkatársa tartotta meg előadását. Projektmenedzser asszony számos európai jó gyakorlatot mutatott be megvalósult természetes vízmegtartó megoldásokra vonatkozóan, melyeket külföldi tanulmányutak keretében a partnerség meg is látogatott. Az első példaként a csehországi Hostivice községet említette, ahol a múltban lecsapolt mocsaras terület rehabilitációját végezték el. Előadásának másik mintatelepülése az Egyesült Királyságban található Belford volt, ahol a helyi kisvízfolyás lokális árvizei több, mint 30 ingatlant veszélyeztettek folyamatosan. A település kis méretéből fakadóan komolyabb gátépítésre költségvetési forrás nem állt a rendelkezésre, így különböző természetes lefolyáslassító műtárgyakat helyeztek el a folyó felső szakaszain. Ez a projekt felhívja a figyelmet a vízgyűjtő szintű vízgazdálkodás fontosságára. Kerpely Klára véleménye szerint a jövőben Magyarországon is hasonló szemléletmódú beruházásokra van szükség.  Majd a franciaországi és lengyelországi tanulmányutakon látottak került bemutatásra.  

A konferenciát a PannonPro Innovációs Kft. két munkatársa, Budai Edina és Riesz Lóránt előadása zárta. Budai Edina előadásában a LIFE-MICACC projekt 5 pilothelyszínének (Püspökszilágy, Bátya, Tiszatarján, Rákócziújfalu, Ruzsa) vízgyűjtőterületére elkészített lefolyás-modellezési eredményeit mutatta be. Ezek a modellek alkalmasak arra, hogy detektálják,  mely területek kerülnének elöntés alá egy magasabb vízhozam esetén, ami  alapján lehatárolhatóak azok a területek is, ahová további természetes vízmegtartó megoldások telepítése lehetne a cél.  

Riesz Lóránt a projekt keretében megvalósuló LIFE-MICACC alkalmazást mutatta be a jelenlévőknek röviden, ami már ingyenesen elérhető a Google Play áruházban, illetve az App Storeból is.

A rendezvény végén a konferencia moderátora, Teveli-Horváth Dorottya, a Klímabarát Települések Szövetségének a főtitkára, vezető projektkoordinátora mutatta be röviden szervezetük tevekénységét, illetve a LIFE-MICACC projekt keretében elkészült négy szemléletformáló kiadványt, amely az alábbi linkeken elérhető.

Cselekedjünk helyben a klímavédelemért

Úton a fenntarthatóság felé:  éghajlatvédelem a települési önkormányzatok szintjén

Mit tehetünk Magunk az éghajlatváltozás ellen? Hogyan alkalmazkodjunk  az új éghajlati feltételekhez?  

Mérsékelt Öv?

 

 

 

 

 

 

2020-11-26